Zűrzavar 2045 – Pogány Judit és Csuja Imre szereplésével az Örkényben

Ismét bezáratták a színházakat (is), ment hát minden, ami tudott, át az online térbe. Az Örkény Színház már a tavaszi karantén idején megteremtette az online közvetítésekhez szükséges technikai feltételeket, így zökkenőmentesen tette át előadásait élő stream-re most, ősszel. Az egyik első darab, amit a szerencsére bőséges online színházi kínálatból az otthoni kanapéról megnéztem, a Zűrzavar 2045 címet viseli. Pedig legszívesebben azt írnám, hogy Zűrzavar 2021, hiszen annyira abban élünk. A Kultúrfelelős írása.

Hirdetés

A Polgár Csaba rendezte darabot – amely Lev Birinszkij – Bolondok tánca című tragikomédiája alapján íródott – eredetileg tavasszal tervezték bemutatni, de ez a karantén miatt októberre tolódott. Ősszel sem tudták sokat játszani közönség előtt, mivel folyamatosan jöttek a szigorítások a pandémia miatt, és az Örkény egyike volt azoknak, akik a leghamarabb, önként, és teljesen bezártak. Most az online térben egy olyan élő közvetítést láthatunk az e-Színházon keresztül, amely nem nagytotálban, egyetlen pozícióból mutatja az előadást, hanem a kamera folyamatosan bent mozog a játéktérben. Ez jelen esetben nem csak a színpadot és annak egy oldalát elfoglaló greenboxot jelenti, hanem az Örkény előterét, lépcsőházát, nézőterét és kulisszáit, sőt még a díszletliftet is, így egyedi élménnyé varázsolja azt, amit a képernyőn keresztül látunk. A stream, a kameramunka, a greenbox és a multimédia lehetőségeit a darab maximálisan kihasználja, így kapunk egy olyan élményt otthon ülve, ami nem is tudom, milyen lehet a színházban, mert így nagyon komplex és működőképes.

„Streamelni fogunk, valakinek ezt is meg kell csinálni!”

A sztori a nem is olyan távoli jövőben, 2045-ben játszódik, Magyarországon. Pontosabban a Vengrijában, amely ekkor már túl van a Gyurmány és az Ormány kormányokon, és az Újorosz Birodalom része valahol annak perifériáján, mert a Kelet az tudja az igazságot, hogy a Föld lapos, és apáinkat nővé változtatták, és mindenki tudja, hogy a Nyugat, az csak valami kvantumvilág, egy párhuzamos valóság.

„Lázadó vagyok, lázadni akarok!”

Az Újorosz Birodalomban fokozódik a kaotista, terrorista aktivitás: emberek tízezrei fognak össze, hogy véget vessenek a féldiktatórikus, elnyomó vezetésnek. A kaotisták éjjel mozgalmat építenek, nappal pedig az ellenséget szolgálják. Az ellenállást csak a vengrijai kormányzó asszony, Eliza (Kerekes Éva) tudja kordában tartani tartományában, ahol rend van és nyugalom. Mindeközben igyekszik elhitetni a moszkvai, bocsánat, széllkálmángrádi vezetéssel, hogy itt is dúl ám az ellenállás, ezért mindig több és több pénzre van szüksége a rendfenntartáshoz. Így hát ez megy állandóan a Venger Hírekben, az egyetlen televízióban, ami működik, és amely gyártja az álhíreket, miközben építget egy párhuzamos valóságot. A tévé nagyasszonya Málna (Takács Nóra Diána), aki történetesen a kormányzó asszony testvére. Közben pedig észre sem veszik, hogy a káosz már a küszöbön van, sőt, mindjárt rájuk töri az ajtót.

„Semmi nem jó vagy rossz, csupán a véleményünk teszi azzá”

A groteszk, abszurd, de dinamikus jelenetek laza füzére sokszor áthallásos napjaink közéletének történéseire. A darab során többször is felnevet az ember, bár néha kínjában. Olyan karakterekkel találkozunk, mint a rózsaszín szettben parádézó kabinetfőnök (Bánki Gergely); a full narancssárgába öltöztetett Kálmán (Terhes Sándor), aki a nyugat áldozatává vált holland menekült; a szépségkirálynőbe oltott Olga (Zsigmond Emőke), aki a kormányzó asszony leánya, és bár Londonban tanul, de szerinte az egy fos hely; Elíz terepmintás cuccban díszelgő nagyon macsó ötvenpluszos férje (Znamenák István), aki egyébként egy nála jóval fiatalabb fiút kerget szerelmével, pedig azért kényszergyógykezelés és börtön jár; vagy az Elvis kosztümbe bújtatott hivatalnok (Csuja Imre). Élmény még a színpadon látni Csákányi Esztert és Nagy Zsoltot, valamint egy-egy bejátszásban a kivetítőn Mácsai Pált és Békés Italát is. Pogány Juditot most nélkülöznünk kellett mert a pandémia végéig nem lép színpadra.

„Rossz annak, aki emlékszik a rosszra”

A százéves jubileumon, ahol azt ünneplik, hogy a vengerek oroszokká lettek, és egyúttal azt is, hogy Putyin elnök éppen tíz éve vetette önként alá magát az örök élet műtéti eljárásnak, éppen a magyar himnuszt éneklik oroszul egy pópával és egy moncsicsivel kiegészülve, a háttérben a Notre Dame-ként égő Mátyás templommal, amikor valaki rálő a kormányzó asszonyra. A konstans féknyúzgyártás korszakában azonban nem lehet tudni, hogy a merénylet nem hazugság-e hiszen 2022 óta itt minden hazugság. Esetleg eleve kormányzati a lázadás?

Amíg másképp nem lehet, nézzetek színházat online, szerencsére bőséges a választék! A Zűrzavar 2045 legközelebb február 25-én élő közvetítéssel az eszinházon lesz látható.

Fotó: Horváth Judit