“Már kalandvágyból sem akarok itthon maradni” – Rajtam kívül ne döntse el senki, hogy nekem mi a jó

Megfigyelve az elmúlt évek hatalmas kampányait, mindegyikben találhatunk egy közös pontot. Kitalálod, hogy mit? A félelemkeltést, és hogy mindig valaki más akarja nekünk megmondani, hogy mi a jó számunkra. Mindenkinek mást jelent a magyar valóság. Kinek a karriert, kinek a boldog családot, és akad olyan is akinek a sanyarú hétköznapokat. Marczinka Mátyás véleménye.

Hirdetés

Elgondolkoztam, hogy a kormány vajon miért akar beköltözni minden egyes magyar ember hálószobájába, nappalijába, és ezzel együtt a fejekbe is. Elmerültem az internet mély bugyraiban, és olyan helyeken is jártam, ahol már szinte megfogható a sötétség. Választ nem kaptam kérdéseimre, csupán pár videót találtam, ahol egy nő különféle dolgokról akart meggyőzni: vállaljak gyereket, ne is egyet rögtön kettőt, de legjobb lenne ha ötöt. A néni kitért arra is, hogy ne menjek külföldre pénzért dolgozni, mert az a feladatom, hogy itthon gyereket neveljek, illetve a családelméletét kiegészítette azzal, hogy a meleg emberek undorítóak, és nem alkalmasak felnevelni egy állami gondozott gyermeket sem, majd végül beszélt egy kicsit a nyugdíjról, majd arról, hogy szerinte mivel áltatom magam, és szoros összefüggést von a kutya kanapén való alvása és az abortusz között is.

Soha nem kedveltem, ha valaki meg akarta mondani nekem, hogy én mit tegyek, és mi az amit gondolnom kellene. Az ilyen megmondó embereket pedig igyekeztem egész életemben elkerülni, a saját, illetve az ő biztonságuk érdekében is. Bátran vállalom, hogy liberális szemléletem van az életről. Szeretem a sokszínű embereket, hogy mindenki másmilyen, igénylem a szabadságot és azt, hogy elfogadó, nyitott közösség vegyen körül.

“A véleménynyilvánításhoz mindnekinek joga van, még akkor is, ha az senkit nem érdekel.”

Ellen menve az elvárásoknak véleményem szerint felelőtlen döntés lenne csak azért megváltoztatni a véleményem valamiről, mert az nem felel meg a szüleim, barátaim, vagy egyéb ismeretlen, és sok esetben döntéshozó ember számára. Kit érdekel, kinek nem felel meg? Nem ők élik az életem. Így neked is, pont mint nekem jogom van mérlegre tenni az életed és eldönteni mihez szeretnél kezdeni magaddal. A döntésekben az a jó, hogy bármikor választhatok mást, ha meggondoltam magam.

Legyen az férfi, vagy nő, de szerintem nincsen azzal semmi baj, ha valaki elmúlt harminc, esetleg már negyven éves, és még nincsen gyereke, párkapcsolata, családja. Manapság egy ismerkedési folyamat nem merül ki annyiban, hogy egy faluban nőttünk fel, ezért azt gondolom Julcsika a pont nekem való asszony, mert jobbat úgysem találnék, ezért elveszem, és szül nekem pár gyereket. Majd legfeljebb majd megcsalom a szomszéd Marcsával, vagy Pistával mert hülye lennék azt hinni, hogy akkoriban nem voltak saját nemükhöz vonzódó emberek. A jól bevált csűrdöngölő ismerkedésen kívül már számtalan formája létezik a társkeresésnek. Gondoljunk csak a Tinderre, ahol jobbra és balra húzva találhatod meg az igazit, akár csak egy éjszakára is.

Büszke vagyok rá, hogy az én generációm nem fegyverekkel kíván igazságot szolgáltatni.

Naivan azt hittem, hogy a boldog békeidőket éljük, de nyilvánvalóan tévedtem. Meglátásom szerint országunk nem fejlődik, hanem sokkal inkább hanyatlik. Nem tudom megérteni, hogy a 21. században két olyan emberi jogról vitatkoznak politikusaink járványhelyzet idején, mint az abortusz, és az egynemű párok örökbefogadása, amelyeknek alapvető jogoknak kellene lennie, és mindeközben ezt a bizonyos “második hullámot” kihasználják ezeknek, és még sok más törvényjavaslatnak az elfogadására.

Szívmelengető érzés volt látni a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjainak felkelését, amint igyekeztek megmenteni a független oktatást békés eszközökkel, miközben utánuk nyúlt a karhatalom. Ilyen esetekben érzem azt, hogy még nincs veszve minden, és van még remény az újrakezdésre egy szebb jövő megteremtése érdekében. Úgy vélem nem jelent rám veszélyt, ha megosztom országom földjét olyan emberekkel, akiknek bőrszíne eltér a mások által normálisnak bélyegzett fehértől, vagy két férfi vagy nő együtt nevel gyermeket, vagy ha egy lány megbánja a félresikerült egyéjszakás kalandját és éppen elvetetni készül gyermekét. Akkor vagyok igazán büszke magyar, ha azt mondhatom, elfogadó országban élek, ahol békében tud egymás mellett élni és létezni minden ember. Minden esetben elfogadhatatlannak tartom a diszkriminációt, és a megkülönböztetést, pont mint ahogy azt Btk. 332. paragrafusa kimondja.

képek: Canva
forrás: itt, itt,