Gyerekkor egyik legnehezebb döntése a pályaválasztás – vagy ez csak a szülő döntése?

Te emlékszel még milyen volt, amikor ott áltál nyolcadik osztály elején és el kellett döntened mi leszel? A pályaválasztás minden kisiskolásnak nehéz döntés. Persze csak akkor, ha a szülők hagyják szabadon választani gyermeküket a szakmák tömkelege közül. Burinda Veronika írása.

A lányom most kezdte a nyolcadik osztályt. Ezért még a nyár utolsó napján gyorsan elrohantunk a papírboltba néhány füzetet és tollat venni a másnapi induláshoz. Vásárlás közben elkezdtünk nosztalgiázni és eszünkbe jutott amikor nyolc évvel ezelőtt először jöttünk megejteni ezt a fajta vásárlást. Akkor még gondosan összeállított lista alapján vásároltunk és egy hónappal az iskolakezdés előtt megvolt minden. Ez a szokásunk az évek múlásával egyre jobban megkopott. Tavaly már elkezdődött az iskola, amikor megvettük a legtöbb füzetet. Majd ez az idén sem történt másképp.

A fekete nadrágról kiderült az első napon, amikor az ünneplőt kellett felvenni az évnyitóra, hogy annak bizony elég rövid a szára. Bár még „divatosra”, boka fölé kissé felhajtva jó lett. A hangsúly erről most áttevődött a felvételire. Már hetedik osztályban is eleget hallották a gyerekek a tanároktól ennek fontosságát, azonban az év eleji szülői értekezleten még az én felnőtt fejemet is sokkolta az a nagy nyomás, amivel szembetalálkoztam. Hazaérve mondtam is a lányomnak, hogy igazán jól helytáll ebben a rohanó, elvárásokkal teli világban. Mindig is jó kapcsolatunk volt, így elkezdtük megbeszélni a felvételivel kapcsolatos adathalmazt. Nem is volt olyan nehéz, mint ahogy számítottam rá, mert a lányom a barátaitól már jócskán érdeklődött erről a témáról. Kizárásos alapon meghatároztuk azt, hogy melyik irány érdekli őt és mihez lenne kedve most. Ami persze nem egyszerű, mert az érdeklődése szinte hónapról hónapra változik. Havonta teljesen más foglalkozás vonzza, és ehhez próbáltuk középiskolát találni. Szem előtt tartottuk azt is, hogy miben jó, mihez van tehetsége, mi az az elfoglaltság, amit szívesen csinál, ami hosszabban leköti a figyelmét, és amiben kitartó. 

hirdetés

Végül az elképzeléseink találkoztak. Bíztam benne, hogy reálisan, minimális elfogultsággal ítéltem meg a lányomat. Aki azt mondta, hogy az ismerős, korosztályos gyerekek között az, hogy hagyják a szülők megvalósítani a gyereknek a saját elképzeléseit mindössze 25 százalék. Azaz a gyerekek 75 százaléka nem mehet olyan iskolába, és olyan irányba ahová szeretne és amerre a szíve vinné. Mert a szülők megmondják neki, hogy merre forduljon arccal, akkor is, ha ahhoz nincs kedve, vagy tehetsége. Nem néztem erről statisztikát, hogy ez az arány valóban így van-e, azonban számomra mindenképpen meglepő volt, hogy egy 14 éves kamasz így látja a saját korosztályát. Én azonban kaptam egy hatalmas ölelést puszival fűszerezve, ezzel megköszönve azt, hogy szerinte én nem tartozom azok közé, akik eldöntik a gyerek helyett, hogy neki mi lehet a jó, ahelyett, hogy figyelembe vennék az igényeit. 

Nem azt akarom jelezni, hogy mindent hagyjuk a kevéske élettapasztalattal rendelkező kamaszra, had menjen a saját feje után. Nyilván, mint mindenben itt is az arany középút a leginkább járható. De az biztos, hogy ha túl sok, vagy nagy elvárásom van a gyerekkel szemben, akkor valószínűleg nem látom őt a saját teljes valójában. Így könnyen beleeshetek abba a hibába, hogy olyan irányba terelem őt, ami valójában nem az ő útja. Ezt pedig elég időigényes lesz helyre billentenie a későbbiek során. Ha nem figyelem meg elég alaposan, hogy miben tehetséges ő, akkor az is előfordulhat, hogy a saját meg nem valósított vágyaim terhét teszem a vállára és ebbe az irányba fordítom őt. Évek múlva azonban ebben sem fogja megtalálni a boldogságát. Legfeljebb annyit érek el, hogy jó gyerekként megfelel nekem. Akár boldogtalanul is. 

Csak azt szeretném, hogy boldog legyen a későbbiekben is. Így a legjobb megoldásnak azt tartom, ha hagyom őt beleszólni a saját életébe, meghallgatom az elképzeléseit és egy kicsit irányítom az élet tengerén, egy biztonságos kikötőt nyújtva neki, ahol ha vihar van, kiköthet. Így tudom legjobban átadni neki a tapasztalataimat, melyhez figyelembe kell vennem azt is, hogy a világ megváltozott az én pályaválasztásom óta. Ezért úgy gondolom, hogy kizárt, hogy ugyanaz működjön ma is, ami nálam még működött, hiszen jónéhány szakma akkoriban még nem is létezett.

A pályaválasztás kérdése 14 évesen nem egyszerű dolog. De az biztos, hogy manapság egy életen át muszáj tanulni, olyan gyorsan változik a világ. Ezért nincs lekésve semmiről, bármikor válthat irányt, ha meggondolja magát. A megszerzett tudást ugyanis senki nem veszi el tőle és számtalan tapasztalattal is gazdagodhat. Irány hát a nagyvilág, fedezze fel biztonságos keretek között önmagát. Rám biztosan számíthat a vitorlák bontogatása során.

képek forrása: itt és itt

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük