Ne azt nézd mit mond, hanem hogy ki mondja – vagy fordítva de ha betalál mindegy ki mondta

A március óta még mindig tartó felforgatott-felfokozott helyzet, ha egyenlőre még teknősbéka tempóban is, de visszatér a rendes kerékvágásba. Az elmúlt hónapok pánikhangulata, a hisztiben túladagolt hónapok társadalmunkról is tűpontos kórképet mutatott. Takaréklángon működő éberséggel is láthattuk, hol van deficit az egyetemes néplélekben. Bagdi László Access Consciousness kezelő írása.

A pandémiát követő időszakban személy szerint a legtöbb konfliktust a bírálatokban és kritikákban véltem felfedezni. Nyilván nem egy járvány szülte problémáról beszélünk, hanem a 21. század emberének ez a téma mindig is egy örökzöld kihívása volt. Meglátásom szerint a bruttó fél éves pánikhangulat mindezt hatványozottan rossz irányba tolta. Bármilyen indulattal arcunkba kapott bírálatot kificamodottan még érzékenyebben más nézőpontok alapján kezeltünk. Az indulatok felfokozott állapotában pedig nem más, mint egonk boszorkánykonyhájának egyik leggyakrabban fogyasztott terméke az, amikor passzív-agresszív módon, de végeredményben ugyanúgy falat húzva zárjuk el magunkat a lehetőségtől, hogy bármit is hasznosítsunk egy visszajelzésből cserébe kritikaként fogjuk fel mindazt.

 Ismerős lehet a mondás: „Ne azt nézd, mit mondd, hanem hogy ki mondja” – most élek a gyanúperrel, hogy vannak olyan földköpenyig betonozott, mérgező sztereotípiák , mellyel biztos módon tudjuk becsapni magunkat, alighanem ez bőven közéjük tartozik. Ahelyett, hogy meghallanánk a másikat, belekapaszkodunk az illető személyébe, és azt tesszük fókuszba, holott ebben nem ezen van a hangsúly. Védekezésként egyszerűbb a kritikus személyét alibiként betalálni, és ezzel az ügyet lezártnak tekinteni, ehelyett, hogy egy csipetnyi nyitottságot gyakorolva, az illető személyétől elvonatkoztatva meghallani azt a részt, amivel dolgom lenne. Kétségkívül az utóbbi választás a melósabb, ugyanakkor kifizetődőbb is, mint elindítani egy ego harcot.

Tapasztalatom alapján egy bírálatban mindig van olyan rész, amit meg kell szűrni, és mindig van olyan rész, amire megéri nyitottnak lenni. Fröcsöghet rám valaki egy jó nagy rakás guanót, aminek a nagy része az ő komplexusából kivetített dolog, ami közel sem rólam szól. De ha csak egy százaléka rám nézve igaz és betalál és megmozgat bennem valamit, akkor nekem azzal dolgom van. Ilyenkor nem azt kell megnézni, hogy kimondta és keresni valamit amivel éppen visszatámadhatok. Megfordítva a sztereotípiát és lazán fantomképpé satírozva a valóságot, csak arra figyeljünk, hogy mit mondott a másik, ezt követően mindenki eldöntheti, mi az amit érdemes megfontolni, és mi az amit szeretettel visszaküldd, mert nem az övé.

Nem választhatod meg mit kapsz, de azt igen, hogyan reagálsz, és bizony ebben a témában is nagyon igaz. Ha bírálat képében kapunk egy citromot, mindig eldönthetjük, hogy sündisznóállásban toporogva nem kezdünk vele semmit, amivel szintén semmi baj nincsen vagy magunkat építve csinálunk belőle limonádét kihozva a maximumot az adott helyzetből. Hajrá!

forrás: kiemelt kép,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük