Megengeded, hogy bemutassalak magadnak? – Varju- Katona Ágnes coach tanácsai az önelfogadáshoz

A nyugati gondolkodás, mintha kergetne egy téveszmét, miszerint csak akkor tudunk boldogok lenni, ha kizárjuk a negatív oldalt és folyton csak a pozitívat kergetjük egy pillangó-hálóval. Az élet viszont nem csak mókából áll, hanem igenis vannak hullámvölgyek is, amikor a fájdalommal, a kudarccal, az elvesztéssel, önmarcangolással küzdünk. Varju- Katona Ágnes írása.

Korábban az életünk egy szakaszában nehéz körülmények között éltünk, ezáltal túl nagy jelentőséget adok a tárgyaimnak, hiszen nagyon megbecsülöm őket. Képes voltam akkor is napokig marcangolni magam, ha eltörtem valamit. Olykor vissza húztam magam ebbe az érzés örvénybe, mert azt hittem, hogy az a sorsom, hogy meglakoljak a hibámért. De tévedtem.

Amikor negatív dolog történik velünk, akkor négyféle szerepet tudunk felvenni: agresszor, áldozat, alkotó, szemlélő. Amint látjátok az első kettő a romboló, addig az utóbbi kettő építő. Mégis nagyon sokan az élet jelentős részét az áldozat-agresszor térfélben töltik.

“Az “áldozatszerep” sok esetben önutálatba, majd szorongáshoz és végül testi betegségekhez is vezethet. A viselkedésmintákat sok esetben a szüleinktől hoztuk, amit ők is a saját szüleiktől és így tovább. Persze néha előfordul, hogy ugrunk egy-egy generációt.

Döntéseink elfogadása és felvállalása a hétköznapokban rengeteg szorongás melegágya lehet, pláne ha folyamatosan mérlegre tesszük, vajon jó döntést hoztunk e valamiben és megkérdőjelezzük magunkat. Leginkább azok a jelenségek foglalkoztatnak bennünket, amelyek visszatérnek. Ilyenkor két dolgot tehetsz, az egyik hogy igazolod magad, a másik hogy változtatsz.

Vegyél egy mély levegőt, fogadd el a szituációt és lépj túl a rossz érzésen, majd indulatmentesen reagálj. A leghatékonyabb, ha úgy tekintesz az ismétlődő helyzetre, mintha életedben először történne és egy teljesen friss válasszal reagálsz, ami építő, asszertív és előnyös mindkét fél számára.

Ezen viselkedési formákat úgy tudjuk könnyedén elengedni, ha átalakítjuk a világ képünket. Egy váratlan helyzetben, nem szükséges azonnal az egyik romboló szerepbe helyeznünk magunkat, sőőőt, akármikor lehetünk simán csak szemlélők. Ez olyan viselkedési forma, mint például aminek a művészlelkek hódolnak. Egyszerűen csak hagyd, hogy folyjanak az események, és csak szemléld, közben önmagadat is. Majd elérkezik a pont, amikor cselekedni kezdünk, de nem indulatosan, hanem kreatívan, tudatosan, belebújunk egy alkotó szerepébe. 

A teljes önelfogadás egyáltalán nem könnyű dolog. Gyakorlat teszi a mestert! Néha sikerül, néha csak részben tudjuk elfogadni az érzéseinket, a döntéseinket, a gondolatainkat, viselkedésünket.

Személyiségünk felismerése majd elfogadása után a testünk elfogadása a következő fontos lépés. Tapasztalatom alapján az a legjobb, ha úgy tekintesz a testedre, mintha a saját gyermeked volna, hiszen úgy kaptad ajándékba. Tedd fel magadnak a kérdést, hogyan bánsz vagy bánnál gyermekeddel? Óvod, véded, a legnagyobb becsben tartod. Akkor miért nem teszed meg ugyanezt a testeddel is? Apró lépésekkel tudatosítsd magadban, hogy minden általad vélt hibáddal úgy vagy tökéletes, ahogy vagy. Ülj le a tükör elé, és kezd el megszeretni magad. Ez számomra egy óriási erőt adó technika, ha kell százszor, ha kell ezerszer mondjátok el magatokban vagy akár hangosan is.

forrás: borítókép, képek

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük