Te is szeretnél egy Megoldásdobozt? – önfejlesztő mese #VeraVilága

Te is voltál már úgy, hogy miután végignéztél a gyerekeddel egy mesét utána megváltozott a gondolkozásod? A mesék hatalmas önfejlesztő hatással lehetnek ránk. Elrepítenek minket egy másik világba, majd egy kicsit beleéljük magunkat a történetbe és valamelyik általunk szimpatikusnak tartott szereplő bőrébe képzeljük magunkat. Burinda Veronika írása.

A MEGOLDÁSDOBOZ

– Mi ez a doboz? – kérdezte izgatottan Cicus, miközben türelmetlenül körbe-körbe cirkálva figyelte Kutyust, ahogy az egy ezüstös, bőrönd nagyságú, téglalap alakú dobozt vonszolt át a küszöbön, majd azt büszkén a szoba közepére állította.

– Ez itt a „Megoldásdoboz”! – kiáltotta Kutyus önfeledten, farkát lelkesen csóválva. – A régiségvásáron találtam és elhoztam – folytatta tudálékosan –, mert egyből tudtam, hogy ez pontosan nekünk való.

– Megoldás? Hogyan és mire ad megoldást ez a doboz? – hökkent meg Cicus, kíváncsiságát csöppet sem titkolva, miközben aprólékosan szemügyre vette a szoba közepén elhelyezkedő titokzatos tárgyat. A bőröndszerűség akkora volt, hogy abba ő pont beleférhetett volna, és úgy nézett ki, az ezüstösen csillogó téglalap oldalaival, mint egy gyönyörű, nagy, karácsonyi ajándékcsomag.

Vajon mit tudhat a doboz? – morfondírozott magában. – Esetleg beszél, vagy láthatatlanná varázsol? Vagy úgy eltüntet, hogy soha többé nem kerülsz elő? – Közben tekintetét kérdően Kutyusra szegezte, aki úgy tűnt, hogy szándékosan késlelteti a választ, hogy minél nagyobb legyen a hatás.  

– Na, mondd már! – kérlelte hízelegve Cicus. – Mit old meg ez a csillogó-villogó régiség doboz?

– A mi problémánkat – bökte ki végül meggyőződését Kutyus, állát büszkén felszegve, hatalmasra kerekítve szemeit, hogy minél jobban láthassa Cicus reakcióját. Ám az döbbenten nézett rá:

– Problééémaaa? Milyen probléma? – nyújtotta meg kérdőn a szavakat, miközben agya lázasan igyekezett megfejteni a feladványt.

– Nos, tudod Cicus – tárta fel eddig elrejtett véleményét Kutyus –, a kettőnk problémáját. – Majd figyelembe sem véve társa meghökkent tekintetét, lázasan hadarva ismertette tovább álláspontját. – De ne aggódj, ezért van a Megoldásdoboz – próbálta nyugtatni az értetlen ábrázatot vágó Cicust. – Csak belemászol, üldögélsz benne öt percet és mire kijössz, máris minden megoldódott.

– Miért kell nekem benne üldögélnem? Elmagyaráznád ezt, kérlek? – találta meg a hangját egy pillanatra Cicus.

Kutyus rendíthetetlenül folytatta.

– Ugyanis pontosan tudom, hogy te egy cica vagy. Amikor itt összeköltöztünk, tudtam, hogy te egy cica vagy – ismételte meg állítását, mintha saját magát győzködte volna közben. – Én cicának szeretlek és elfogadlak olyannak, amilyen vagy – bólogatott nyomatékosan, majd pillanatnyi szünet után tovább folytatta. – De, van két szokásod, amiket sajnos egyáltalán nem szeretek benned. Az az ELVÁRÁSOM, hogy ahhoz, hogy mi ketten békésen együtt tudjunk élni, ezeket meg kell változtatnod! – toppantott öntudatosan a lábával egy picikét a hangsúly kedvéért, meredten Cicus megnyúlt ábrázatát szemlélve.

– Nos, mivel látom figyelsz – folytatta –, elmondom, hogy melyik két viselkedésedet kell mindenképpen megváltoztatnod az én elvárásaimnak megfelelően. Azért, hogy nekem jó legyen és ne őrüljek meg a szokásaidtól teljesen. De, mint mondtam, ez neked nem fáj, és nem kerül semmibe, mindössze csak öt percet kell üldögélned a Megoldásdobozban. Azt nem igazán értem, hogy milyen tudomány, vagy varázslat szerint működik – morfondírozott el Kutyus –, de ennyit szeretetből igazán megtehetsz értem, ha már miattad idecipeltem.

– Mi az, ami nem jó neked hirtelen bennem? – kapkodott csalódottan levegő után Cicus. – Én mindig ilyen voltam – pislogott néhányat segélykérőn Kutyusra, de az nem kegyelmezett, tovább folytatta.

– Az egyik az ugrálásod. Utálom, hogy ugrálsz. Mindenhová felugrasz és felmászol – közölte ellentmondást nem tűrően. – A másik az örökös mosakodásod. Egész nap ezt a kettőt csinálod. Már amikor éppen nem alszol. Ez pedig számomra elviselhetetlen. Meg kell változnod!

A kiscica úgy érezte megsemmisült. A füle zúgni kezdett, a szeme elkerekedett, a gyomra görcsbe rándult. Kis testén remegés futott végig a döbbenettől.

– Ezt sosem mondtad. Azt hittem, a társam vagy és szeretsz engem, úgy ahogy vagyok. Hiszen már egy éve együtt lakunk – suttogta elhaló hangon.

– Igen, a társad vagyok. Ezért merek szólni neked. Mert szeretlek. Ezért hoztam ezt a dobozt. Hogy könnyű legyen neked megváltozni – jött a magabiztos válasz. – De cserébe, mert tudom, hogy te is szeretsz engem, elvárom, hogy miattam ezt megtedd. Más megoldást nem látok, ha továbbra is együtt akarunk élni.

– De én egy cica vagyok. A cicák főként ezeket a dolgokat csinálják. Ugrálnak és mosakodnak. A cicák ettől lesznek cicák – próbált érvelni Cicus eléggé hétköznapi módon. – Ha nem fogom ezt csinálni többé, mitől leszek cica? Mit fogok csinálni egész nap? Nekem erre van IGÉNYEM. Én ilyen vagyok. Fogadj el engem ilyennek. Ez nekem annyira alap ténykedésem, hogy változtatni ezeken nem tudok. És talán nem is akarok. Hiszen, akkor utána ki leszek én? – szomorkodott a kiscica és nem értette, hogy ez hogyan történhetett meg vele. – Átgondolom. Adj pár percet kérlek! A te elvárásaid az én igényeimmel szemben – foglalta össze a helyzetet, majd felugrott a szekrény tetejére, mintha abban bízott volna, hogy magasabbról jobban látja a megoldást.

Kis idő elteltével leugrott és csüggedten sétált keresztül a szobán. Megállt és még egyszer utoljára körülnézett, megszemlélte a dobozt, hiszen tudta, hogy pár perc múlva már semmi sem lesz olyan, mint amilyen volt.

Ezzel a gondolattal Cicus megindult az új élete felé.

NEKED MIT TANÍTOTT EZ A MESE?

Te mit gondolsz erről és mit tennél a főszereplő helyében? Írd meg nekünk hozzászólásban, hogy te belemásztál volna-e a dobozba vagy átsétálnál a szobán és kimennél az ajtón.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük